2008. április 13., vasárnap

Mars cím nélkül - amerikai-magyar bemutató New Yorkban

Mars cím nélkül
amerikai-magyar ősbemutató New Yorkban

Csütörtökön mutatták be a Nagy Alma egyik legismertebb független színházában, az East Village-i PS122-ban a Mars cím nélkül (Untitled Mars - this title may change) című produkciót, melyben Philip K. Dick fantáziája (Időugrás a Marson) találkozik a pillanatnyilag 2030-ra tervezett emberes Mars-expedíció kutatásának kérlelhetetlen tényeivel.

A koncepciót a darab rendezője, Jay Scheib dolgozta ki, az előadás magyar producere Merényi Anna. Scheib az MIT színházat oktató adjunktusaként naponta találkozik azokkal a tudósokkal, akik a tervezett Mars-utazás részletein dolgoznak és azokkal a diákokkal, akik esetleg valóban ott állhatnak majd egy napon a Mars vörös földjén, a homo sapiens újabb emberfeletti erőfeszítésének képviselőiként. 

A rendező Merényi Anna meghívására már háromszor dolgozott Magyarországon, kétszer rendezett a Pont Műhelyben (utóbbi, a Sötétség hatalma a Trafóban olyan színészekkel aratott nagy sikert, mint többek között Keszég László, Pogány Judit, Scherer Péter és Urbanovits Krisztina), egyszer pedig a Krétakörben tartott két hetes műhelymunkát.

Az előadás magyar résztvevői Gryllus Dorka, Keszég László és Vajna Balázs, aki nemcsak a színpadon jelenik meg, hanem egyúttal a fontos szerepet játszó videómunka tervezője a kilenc éve New Yorkban élő Buk Miklós operatőrrel együtt.

Az előadás egyúttal szimuláció is, akárcsak az élőben kapcsolt Utah sivatagában székelő Mars Society némileg szigorúbb szimulációi, melyből az éppen soron következő csak magyar tudósokból álló csapatot az előadásban felvételről is szereplő Hargitai Henrik, az ELTE geológusprofesszora vezeti.

Scheib, Merényi és a Pont Műhelyt vezető Keszég sokéves, sikeres együttműködése során ez az első alkalom, hogy egy produkció az Egyesült Államokban jön létre. A földrajzi és műfaji határokat feszegető előadás New Yorkban április végéig hétfő kivételével minden nap látható (www.ps122.org) 2008 őszén Budapesten is bemutatásra kerül.

2008. április 6., vasárnap

Martin Crimp a.N.N.a (Attempts on Her Life)

Martin Crimp: a.N.N. a (Attempts on Her Life)

A Mobil Front Műhely és a DrámaMa 
bemutatója a Merlinben
2008. április 6.

további előadások az idei évadban: április 7 (20 óra), 8 (22 óra)  

fordította: Merényi Anna

rendező: Göttinger Pál

Szereplők: Barnák László, Botos Éva, Ollé Erik, Scherer Péter, Urbanovits Krisztina

Látvány: Izsák Lili, Zene: Sőrés Zsolt, Video: ExLex (Kálmán Mátyás - Szmieskó Zoltán), Dramaturg: Fancsikai Péter e.h., Asszisztens: Gerő Szandra e.h. Produkciós vezető: Barnák László


Ki ez a nő? Ez az Anne vagy Annie vagy Ánya? Terrorista vagy áldozat? Pszichopata vagy formabontó képzőművész? Anya, akinek meggyilkolták a gyerekeit vagy gyilkos, aki másokét gyilkolja? Hol vagyunk? Párizsban, Berlinben, Moszkvában, Minnesotában vagy Koszovóban? Mi történt egyáltalán? Forradalom volt vagy utcai randalírozás? Történt egyáltalán valami? Vagy csupán forgatókönyvírók ötleteltek? Mintha a mondatok szülnék meg magát a valóságot, mintha afféle csodaceruzaként a kimondott szó teremtené meg a figurákat, a helyeket a viszonyokat. Ki tudja eldönteni, mi az igazság?

A világszerte nagysikerű Martin Crimp első magyarországi bemutatója régen fájó hiányt pótol a hazai színházi palettán. A mű első bemutatója a londoni Royal Court Theatre-ben volt.

Olyan alapvető kérdéseket feszeget formájában az a.N.N.a, mint élet és színház határa, forma és tartalom viszonya vagy a felelősség problémája. Nincsenek megírt szerepek, sem könnyen követhető történet. Valós társadalmi problémák vannak, szellems, olykor megrendítő mondatok, melyek sorai között kell olvasnunk.